Érdekes tények

Andreas Kielinget gyermekkora óta vonzották az erdők és a folyók. Szenvedélyesen olvasta Jack London regényeit is. Már fiatalon rájött, hogy az akkori NDK-ban sem jó életkörülményekre, sem kedvező jövőbeli kilátásokra nem számíthat. 1976 őszén, tizenhat éves korában ment el a szüleitől Jénából, ezt az üzenetet hagyva nekik: „Ne aggódjatok miattam, a barátomnál vagyok.” Térképpel, iránytűvel, ejtőernyős késsel és távcsővel felszerelkezve vonattal Pozsonyba utazott. Feltételezte, hogy a várostól viszonylag rövid, néhány kilométeres távolságban felfelé a Duna medre elég széles ahhoz, hogy egyébként is a vasfüggöny áthatolhatatlan szakaszának tartsák. Lassítás közben leugrott a vonatról, és a bozóton és a járhatatlan terepen átverekedve magát közeledett Dévényújfaluhoz. Azon az éjszakán a kerítés közvetlen közelében határőröket látott. A következő éjszaka alkalmasnak tűnik a szökésre, mivel esik az eső. Már nincs visszaút. Gyorsan sikerül átjutnia az első és a második kerítésen is. Egyik lábával megbotlik a figyelmeztető drótban, reflektorok világítják meg az ellenőrző sávot. Kis híján fennakad a harmadik kerítésben, de a katonai késsel kiszabadítja magát. Beugrik a Dunába, néhányszor lemerül és felbukkan. Lövés hallatszik, a golyó megsebesíti a gerincét. A sérült Andreas az éjszaka közepén ér el a közeli faluba, ahol éppen ünnepséget tartanak. A helyi határőrség csendőre megnyugtatja: „Itt szabad vagy”. Sérülését a bécsi kórházban látják el.